2023 -tól kötelező a Legionella kockázatelemzés szinte minden munkahelyen !
Mit jelent ez?
Rendeleti előírás, hogy „a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról” szóló 49/2015 (XI. 6.) EMMI rendeletben (továbbiakban rendelet) rögzített fő szabályoknak, előírásoknak megfelelő intézkedések gyakorlati megvalósítása a munkahelyeken rendben megtörténjen.
Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítmény:
– olyan közintézmény , valamint munkahelyként szolgáló épület, amelyben Legionella- expozíció szempontjából kockázatot jelentő közeg található.
Legionella- expozció szempontjából kockázatot jelentő közeg:
– azon 20-50 celsius közötti hőmérsékletű víz és az azt tartalmazó berendezések vagy rendszerek, amelyek használata, működése, bemutatása vagy karbantartása során aeroszol képződés lehetséges.
Puff neki ! ez alapján kb. minden munkahely érintett ahol van vezetékes víz és kezet is mosnak….
Legionella baktérium:
A Legionella baktérium jellemzően épített vizes környezetekben szaporodik. Növekedésüket a 20- 50°C-os vizhőmérséklet segiti elő. 20°C alatt jellemzően nem szaporodnak, de nyugvó fázisban túlélnek és amikor a vízhőmérséklete eléri a megfelelő szintet, újra szaporodni kezdenek.
A Legionella baktériumok 60 °C felett elpusztulnak. Szaporodásukhoz különböző tápanyagokat igényelnek, amelyek a vízrendszerekben megtalálható mikroorganizmusok a vízvezetékrendszerben kiülepedő anyagok vagy korróziós termékek. A használati melegvíz rendszer belsejében található biofilm a lerakodásokkal (üledék, iszap, vízkő és rozsda) együtt a Legionella baktériumok megtapadásához és nagyobb ellenálló képességéhez is hozzájárul.
A Legionella fertőzést a baktériumot tartalmazó finom vízpermet (aeroszol) okozza. Léguti megbetegedést okoz, amelynek legsúlyosabb formája magas halálozási arányú tüdőgyulladás.
A legnagyobb kockázatot a nagy épületek használati melegvíz rendszere, központi légkezelőrendszere, a levegőztetett meleg vizü medencék, de fertőzés forrása lehet a fogaszati kezelőegység viz keringető rendszere, a hidroterápiás kezelő, párásító stb.
Bízza a legionella kockázatelemzés kiépítését HACCP Tanácsadó Kft. szakembereire, akik napra kész tudásukat ültetik át a gyakorlatba.
A legionella elemzés során az alábbi feladatokat végezzük el:
- Tájékozódás, információgyűjtés a munkahelyi feltételekről, szerződéskötés.
- Személyes találkozás során a legionella előfordulási valószínűség feltérképezése, a kockázatok és tényezők áttekintése, egyeztetése. A személyes találkozáshoz szükséges az adott helyszín meleg vízzel, víztartályokkal, kazánokkal, medencékkel kapcsolatos szaktudással bíró műszaki szakember jelenléte.
- A műszaki paraméterek begyűjtése.
- A kockázatot jelentő hiányosságok feltárása, javaslattétel a kockázatok mérséklésére.
- A legionella kockázatelemzés dokumentáció postai úton történő átadása a Megrendelő részére.
A tevékenység elvégzéséhez gyakorlati tapasztalat szükséges. Kollégáink részt vettek az ÁNTSZ legionella módszertani továbbképzésén.
8 fő élelmiszermérnök - HACCP rendszergazda, 2 fő munkavédelmi technikus, 1 fő tűzvédelmi technikus, IFS, Globalgap auditorok, gyakorlott oktatók, Közel 20 év gyakorlati tapasztalattal
elkészített és a hatóság által elfogadott dokumentáció több mint 2200 ügyfélnek 2022-ben is
(akár) 24 órán belül sürgős igény esetén, Magyarország bármelyik településére, garancia vállalásával, cégünktől megkapja az összes szükséges dokumentációt
Vegye fel velünk a kapcsolatot az űrlap segítségével
Munkaidőben 1 órán belül visszahívjuk Önt és igényeihez igazodva telefonos vagy írásos ajánlatot adunk. Ha Önnek nagyon sürgősen kell a segítség, akkor hívjon a +36 30 826 63 04 vagy a +36 30 348 8407 vagy a +36 30 500 0524 telefonszámok bármelyikén.

Az ország minden pontján segítünk Önnek az alábbiakban
A HACCP Tanácsadó Kft. csapata

Gosztonyi Zsuzsanna
élelmiszermérnök, HACCP rendszergazda, szakmai vezető

Fröhlich László
ügyvezető-tulajdonos, közgazdász, tréner, Licenced Practitoner of Motivational Maps operatív vezető

Tokaji András
szaktanácsadó, vezető oktató

Nagy Gábor
élelmiszermérnök, szaktanácsadó, IFS/ISO auditor

Nagy Éva
élelmiszermérnök, Globalgap auditor szaktanácsadó

Kassai Zsolt
szaktanácsadó, munkavédelmi technikus

Szilágyi Péter
élelmiszermérnök, szaktanácsadó, tűzvédelmi előadó

Gajdi Krisztina
élelmiszermérnök, szaktanácsadó

Borbíró Cintia
tanácsadó, élelmiszermérnök, gyártmánylap koordinátor, Globalgap auditor

Palotás Zoltánné, Virág
munkavédelmi előadó, ügyfélkapcsolati munkatárs

Szabó Tímea
élelmiszermérnök, szaktanácsadó
Küldetésünk
Segíteni a vállalkozásokat a hatóságok által is elfogadott élelmiszer biztonsági megfelelésükhöz vezető úton, korrekt, egymás tiszteletén alapuló üzleti kapcsolaton keresztül. Ennek eléréséhez profi tanácsokkal, gyakorlatias gondolkodással, széleskörű, magas fokú jogszabályi ismeretekkel, gyors, országos eléréssel, nagy létszámú, komoly szaktudású mérnök csapattal járulunk hozzá.